Kómakorrektor tervezés műhelytitkai
Kómakorrektorokról szóló korábbi cikkünkben említettük, hogy a SkyWatcher F4-es kómakorrektora magyar fejlesztésű. A cikk hatására pár műhelytitkot megosztott velünk a tervező, Gyulai Pál.
----
A szakma becsületének védelme érdekében azért azt legyen szabad megjegyeznem, hogy a SkyWatcher f/4 korrektor a számítógépes szimulációkon gyakorlatilag perfekt képet produkált az APS-C szenzor sarkában is, csak ugye az elmélet meg a valóság nem egyezik teljesen. Mik lehetnek a problémák forrásai:
- a valóságban a korrektor soha nem merőleges a főtükör optikai tengelyére (perfekt jusztír csak elméletben létezik)
- a lencsetagok távolsága mindig picit eltér az elméleti értéktől (a távtartók vastagságának és a két válluk párhuzamosságának is van toleranciája)
- az üveg vastagságok, az üvegek aktuális öntési paraméterei is elméleti értékek (egy üveg sem felel meg tökéletesen a katalógusértékeknek és a gyárak csak 5 jegy pontosan mérnek törésmutatókat)
- az optikai felületeken a görbületi sugarak is valamekkora ésszerű megmunkálási pontossággal vannak elkészítve, nincs olyan gömb aminek a sugara teljesen pontos lenne, pici eltérés mindig van
Ezek a hibák mind összeadódnak a végére és amit látunk, na, az a valóság.
A másik megjegyzés, hogy a korrektornak változatlannak kellett tartania a fókusztávolságot, ami a tervezés egyik legszorosabb kötöttsége volt. Emiatt kellett fluorit tagot tenni bele és emiatt kellett olyan cselekhez folyamodni, amikre akkor nincs szükség ha csak simán képminőségre optimalizálunk (a tesztben a nagy és drága Wynne korrektor pl. csak BK7 tagokat használ, ez az üveg pedig kb. 20x olcsóbb mint az általunk használt fluorit üveg ... szóval a SkyWatcher F4 korrektorban szó szerint egy 5 centis fluorit APO építéséhez szükséges optikai üveg van ... talán így már jobban látszik, hogy milyen alacsonyan sikerült tartani a gyártási költségeket!!!!) Az egyik ilyen csel például, hogy a korrektor kihasználja a 2"-es cella természetes vignettálását, úgy van megtervezve, hogy pont azokat a részeket takarja ki az optikai felületből, ahol a legkevésbé tökéletes leképezést adó felületrészek vannak.
A másik fontos kötöttség az volt, hogy a korrektornak 600-1600mm fókusztávolság-tartományban végig jól kellett működnie. Namost ezt SOKKAL nehezebb megtervezni mint kimondani! Egyedül a korrektor-szenzor távolságot lehetett variálni, ami több a semminél, de nem sok. Szerencsére a fluorit tag plusz szabadsági fokokat hozott a design-ba és így már volt elég szabadsági fok ahhoz, hogy a végére elég jó kis design kerekedjen, és az effektív fókusztávolság se a rövid, se a hosszú távcsövekben ne változzon lényegesen.
Mindenesetre a korrektor-szenzor távolság finomhangolása MINDIG hasznos, mert ezzel legalábbis részben korrigálni lehet a gyártási pontatlanságokat. Ez már általában elég ahhoz, hogy a korrektor elfogadható képet adjon, legalábbis az árához képest.
A fejlesztésben komoly részt vállalt Éder Iván, aki a kómakorrektorral kapcsolatos elvárásokat megfogalmazta. Ő ragaszkodott a változatlan fókusztávolsághoz és a terv finomítása során is ő jelölte ki az irányokat amerre haladni kellett (hossz, fókuszsík távolsága a korrektor mögött, stb.). Számomra a fotózás egy teljesen ismeretlen terület, ezért esélytelen lett volna, hogy a gyakorlatban használható korrektort tervezzek segítség nélkül, Ivánnal viszont jól kiegészítettük egymást: ő mondta meg, hogy mit kell csinálni, én meg kitaláltam, hogy azt hogyan lehet megoldani a rendelkezésre álló eszközökkel. Utólag is köszönöm Ivánnak a segítséget!