Kipróbáltuk: Celestron StarSense modul

Nemcsak a hétköznapi életben, de a csillagászati eszközök között is egyre több elektronikus "kütyüt" találunk. A Celestron StarSense modul is egyike ezeknek: azt ígéri, hogy segítségével goto mechanikánkat tudjuk minden más megoldásnál egyszerűbben betanítani. Az ördög a részletekben lakozik: vajon mennyire pontos?

A StarSense modul Celestron és SkyWatcher mechanikákhoz készült változatokban elérhető. A különbség mindössze egy külső "elosztó" doboz, mely a SkyWatcher mechanikák esetében szükséges: erre lehet kötni a StarSense kézivezérlőt és a kamerát. (Igen: a SkyWatcher SynScan kézivezérlője lényegében "feleslegessé" válik.) Legtöbb Celestron mechanikán két AUX feliratú csatlakozó található, ezek esetében nincs szükség a külső "elosztó" dobozra. A csomagban található még egy tartóláb, mellyel a SkyWatcher és sok Celestron távcsövön található papucsra erősíthető a kamera, a keresőtávcső helyére.

Hogyan működik?
Ahogy fentebb említettük, a StarSense modul két egységből áll: egy kamerából és egy kézivezérlőből. A rendszer működési elve nem túl bonyolult: a kamera az ég egyes pontjairól felvételeket készít, majd a kézivezérlő összeveti a felvételen látható csillagokat a katalógusával és meghatározza, hogy a látómező közepe hova esik. (Ez az ún. plate solving.) Három ilyen referencia-pont beállítása után a mechanika kalibrálása megtörténik. Mindez jól hangzik elméletben - és a gyakorlatban?

Puding próbája az evés

A Celestron StarSense modult egy Celestron 5"-es SC távcsővel próbáltam ki Astro Fi mechanikán. Az azimutális mechanika az alsó kategóriát képviseli a Celestron kínálatában. A távcső 1250 mm-es fókuszába helyezett 25 mm-es okulár 50x-es nagyítást ad kb. 1 fokos látómező mellett.  A tesztelést külvárosi égen végeztem, a szabadszemes határfényesség kb. 4 - 4.5 magnitúdó volt. A belátható égterület a teljes égbolt kb 1/3-ára korlátozódott. Amint látható a körülmények messze voltak az ideálistól, lássuk ilyen nehezített pályán hogyan teljesített az eszköz.

Bekapcsolást követően a megfigyelőhely koordinátáit kell megadni. (A GPS alapú koordináták kissé körülményesen táplálhatóak be - szerencsére csak egyszer kell elvégezni.) Minden betanítás előtt szükséges megadni a helyi dátumot/időt (vagy ha van GPS egység csatlakoztatva, akkor ennek lekérdezése is automatizálható), majd elkezdődik az automatikus betanítás. A távcső rááll az égbolt egyes pontjaira, elkészíti a felvételeket, majd elvégzi a képmező közepének meghatározását.

És az eredmény? Pont olyan pontos a betanítás, mint amikor azt saját magam végzem el, vagyis állítom be a referencia-csillagokat a látómező közepébe.

Mi van, ha az égbolt kisebb része látható egy adott megfigyelőhelyről? Semmi probléma: lehetőség van manuális betanításra, mely abból áll, hogy a felhasználó saját maga mozgatja a mechanikát az ég három, általa kiválasztott pontjára és ott végzi el a kamera a látómező közepének meghatározását. Ezeket a pozíciókat (azimutális értékeket) a vezérlés elmenti és legközelebb ugyanoda áll vissza és végzi el immár automatikusan a betanítást. 

Gyakorlott amatőrcsillagászok számára rutinfeladat a keresőtávcső párhuzamosítása. Nos, ezt ebben az esetben sem lehet megúszni, hiszen semmi nem garantálja, hogy a kamera és a távcső optikai tengelye egymással párhuzamos. Szerencsére van lehetőség (sőt nagyon ajánlott) egyszer kalibrálni a párhuzamosságot. Mindezt elektronikusan lehet megtenni: a távcső látómezejébe egy fényes csillagot beállítva egy újabb plate solvinggal a kamera meghatározza a látómezejének tényleges közepét. Ezt a beállítást a vezérlés elmenti és legközelebb ezt az értéket felhasználja a betanítás során. Tapasztalatom szerint elég jól működik a rendszer azután is, hogy a papucsából a kamerát eltávolítjuk és visszahelyezzük.

A vezérlésnek van még egy hasznos jellemzője: detektálja ha más mechanikára van csatlakoztatva és lehetőség ad arra, hogy az eltárolt paramétereket külön-külön "rekeszbe" mentse a mechanikának megfelelően.

Érdemes pár szót is ejteni arról, mi nem tetszett a rendszerben: SkyWatcher mechanika használatakor kissé sok kábellel kell számolni, köszönhetően a külső elosztódoboznak. Másik "nemszeretem" dolog a StarSense kézivezérlő kijelző és annak "lassúsága". Esetenként 4 sorosra vált, ami kisebb betűket, nehezebb olvashatóságot jelent, valamint (mérsékelt) hidegben a kijelző scrollozása "elmosódik".   

Összefoglalva: alapvetően egy precízen, pontosan dolgozó, felhasználóbarát rendszert kapunk. A StarSense kézivezérlő kijelzőjének "hiányosságai" sajnos lerontják a rendszer használati élvezetét.