H-P: 9:30-17:00    Szo: ZÁRVA
  Kövessen Hűségprogram Kapcsolat Általános szerződési feltételek Szerviz |   
Bejelentkezem
Kosár
Makszutov.hu távcső és mikroszkóp bolt

Hogyan fotózzunk mikroszkóppal?

2015. 06. 15.    |    írta: Pintér Attila    |    Oszd meg: Share

Bevezető

A hétköznapi világ eseményeinek és tárgyainak lefotózása ma már rutinfeladatnak számít - számtalan technikai eszköz áll hozzá rendelkezésünkre, amelyek használata sok esetben nem is túl bonyolult (automata fényképezőgépek, okostelefonok kamerái, stb.). Az alábbi cikkünkben azoknak szeretnénk segíteni, akik a szabad szemmel alig, vagy már nem látható parányok fotózását szeretnék elkezdeni. Szerencsére ma már erre is ad módot a fejlett technika, nekik is számos eszköz áll rendelkezésükre. Mi pedig ezzel az írással szeretnénk segíteni őket terveik valóra váltásában, azaz a mikroszkópban látott kép hatékony, minőségi megörökítésében.

Mit fotózhatunk és milyen eszközzel?

A kereskedelmi forgalomban kapható mikroszkópok mindkét fő típusa - a biológiai és a sztereomikroszkóp - egyaránt alkalmas a benne látott kép rögzítésére, fotó vagy film formájában. Ehhez csupán egy alkalmas képrögzítő eszköz szükséges, valamint egyes esetekben speciális adapter, melyekkel csatlakoztathatjuk képrögzítő eszközünket a mikroszkóphoz. A téma kapcsán szót ejtünk a meglehetősen népszerű LCD mikroszkópokról, hogy azok mennyiben alkalmasak mikrofotózásra.

A mikroszkópban látott képet a következő eszközökkel rögzíthetjük (fotón vagy videón):

  1. Tükörreflexes (DSLR) fényképezőgép
  2. Digitális (kompakt) fényképezőgép
  3. Speciális mikroszkópkamera

Mindhárom kameratípusnak megvannak a maga előnyei és hátrányai, az alábbiakban ezekről is szólni fogunk.

1. Mikrofotózás tükörreflexes (DSLR) fényképezőgéppel

Tükörreflexes (vagy más néven DSLR) fényképezőgéppel dolgozva kiélvezhetjük a professzionális fényképezőgép minden előnyét. Könnyedén állíthatjuk a rögzítendő kép (esetleg opcionális videó) paramétereit: fényességét, az expozíció hosszát, a színhőmérsékletét, stb. Mindemellett ezen gépek viszonylag nagy méretű érzékelője (APS-C formátum kb 23x15mm; full frame: 24x36 mm) szintén számos előnyt hordoz: képes valódi nagy felbontású felvételek készítésére (fotó nyomtatása vagy nagy felbontású képernyőn való visszanézéskor előnyös), viszonylag alacsony a zajszintje, továbbá az okulárban látott kép (látómező) több mint fele ráfér a készítendő fotóra/videóra.

Vignettáció jelentkezése DSLR géppel fotózva
Minden kényelme mellett hátrányai is vannak az e géptípussal való mikrofotózásnak: előfordulhat, hogy a kép vignettál (sötétedik) a széleken - főként a biológiai mikroszkópok esetén adódik ez a probléma. Ezen túl - a DSLR gép fényaknájával megnövelt fényúthossz miatt - a mikroszkóp tárgytávolsága erősen lecsökken: a mikroszkóp objektívjét meglehetősen közel kell vinnünk a tárgylemezen vizsgált objektumhoz, ha szeretnénk éles képet kapni a DSLR kamerában. Ez több "kellemetlen" következménnyel is jár majd: ha olyan mikroszkópunk van, ahol a fényképezőgép használatával egy időben egy másik kihuzaton át okulárban is láthatjuk a képet (pl.  trinokuláris mikroszkópok), akkor nem kapunk egyszerre éles képet a fényképezőgépen és az okulárban. Sztereo-mikroszkópok esetében további kényelmetlenség, hogy nem lesz módunk dolgozni az alatta lévő tárgyakkal, mivel akár harmadára, negyedére is lecsökkenhet a munkatávolság.

Tükörreflexes gép mikroszkópra illesztése

A tükörreflexes (DSLR) gépünket viszonylag egyszerűen rátehetjük a mikroszkópra. Amennyiben nem rendelkezik külön kamera csatlakoztatására használható kihuzattal, távolítsuk el az okulárt a kihuzatból. (Külön kamera-kihuzattal ellátott mikroszkópnál értelemszerűen azt használjuk fényképezésre, kivéve ha az okulárkihuzat nagyobb méretű, mert ez esetben inkább azt javasoljuk DSLR kamerával történő fotózásra a kisebb vignettáció miatt.) Távolítsuk el az objektívet fényképezőgépünkről és a kamera típusának megfelelő T2 adaptergyűrűt tegyük a helyére. A T2 gyűrűbe tekerjük bele a mikroszkóp kihuzatába illeszkedő T2 adaptert és a kamerát adapterestől a mikroszkóp okulárkihuzatába helyezzük bele. Nagyon fontos, hogy ez a fotózási mód úgy történik, hogy a "csupasz", tehát az objektívek nélküli DSLR kameránkat illesztjük rá a leírt módon a mikroszkóp kihuzatára - ezt nevezzük egyébként primér fókuszban történő fotózásnak is, ami azt jelenti, hogy nem áll semmilyen optikai elem a mikroszkóp objektívje által vetített kép és a fényképezőgép érzékelője közé. Ezt követően már nincs más dolgunk, csak élességet állítani és beállítani a kamerán a szükséges paramétereket majd exponálni.

2. Mikrofotózás kompakt (kis méretű) és bridge fényképezőgéppel

A magunk részéről ezt a fajta fotózást - a kompakt, kis méretű, nem levehető objektívű fényképezőgépekkel történő mikrofotózást - nem igazán ajánljuk, legfeljebb szükségmegoldásként. Nem azt mondjuk, hogy így nem születhetnek akár élvezhető színvonalú felvételek - csupán azt állítjuk, hogy ez a legkevésbé professzionális, legkevésbé kiszámítható, és leginkább időt rabló módja a mikrofotózásnak. Akik tehát tömegesen/rendszeresen készítenek felvételeket a mikroszkóp alatt vizsgált objektumokról, netán professzionális célokra is szeretnék azokat felhasználni (nyomtatás, kiadványba szerkesztés, szakmai konferenciákon való felhasználás, stb.) azoknak nem ajánljuk a kompakt gépekkel történő fotózást.

A gyengébb képminőség, illetve az eredmény előre kiszámíthatatlansága leginkább arra vezethető vissza, hogy a kompakt digitális gép objektívje nem levehető. Fotózni csak ezen át tudunk így könnyen beláthatjuk, hogy más technikákhoz képest mennyivel több lencse található a fényútban. A sok lencse nagyobb mértékben ront a képminőségen ráadásul könnyen vignettálást okozhatnak különösen ha nagyobb méretű a kamera objektívje. További probléma, hogy nem tudni mekkora nagyítást fogunk végül kapni, azaz az okulárban látott kép mekkora hányada "fér rá" a kamera viszonylag kis méretű érzékelőjére. Ezen túlmenően érdemes megemlíteni, hogy a kamera autofókusz rendszere csődöt mondhat fotózáskor, vagyis az elkészült képek nem biztos, hogy élesek lesznek.

Az ún. bridge gépek (a DSLR kamerákkal hasonló méretű, de nem eltávolítható objektívvel rendelkező fényképezőgépek) a legkevésbé ajánlottak mikrofotózásra: egyrészről a nagyméretű objektívlencse jelentős vignettációt eredményez, másrészről a gép súlya, mérete könnyen problémákat jelenthet az okulárra történő rögzítés során.

Kompakt fényképezőgép mikroszkópra illesztése

Alkalmi amatőr felvételek készítésere természetesen ez a módszer is alkalmas - barátainknak, családtagjainknak, ismerőseinknek ezzel is megmutathatjuk, miféle kalandozásokat tettünk a mikroszkópia világában. Ha emellett a módszer mellett döntünk, szükségünk lesz ún. digiscoping adapterre, mellyel a fényképezőgépet a mikroszkóp okulárjára tudjuk csatlakoztatni és több irányú állítási lehetőséget biztosít az optikai tengelyre történő állításra.

3. Mikrofotózás mikroszkóp-kamerával dolgozva

Talán a leginkább ajánlott, legegyszerűbb mikroszkópos fényképezési módszer az erre a célra készült professzionális mikroszkóp-kamerával történő fotózás. Ennek a módszernek számos vitathatatlan előnye és néhány hátránya is van, de még mindig ez a leginkább ajánlott szakszerű megoldás a mikroszkópban látott kép lefotózására.

A módszer egyszerűsége abban rejlik, hogy a kamerát legtöbb esetben csak be kell helyezni az okulár helyére, vagy a mikroszkóp kamerakihuzatába és a számítógépre csatlakoztatva máris indulhat a megfigyelés. Néhány kamera esetében szükséges lehet egy egyszerű és olcsó adapterre, a különböző méretű és típusú mikroszkóp-okulárkihuzatok jelentette probléma áthidalására. A mikroszkópkamerában (digitális mikroszkópokulárban) - mint a neve is mutatja - egy, a digitális fényképezőgépekéhez hasonló érzékelőlapka rögzíti a látott képet, és az onnan továbbítódik a számítógépünkre, a feldolgozó szoftverhez.

Mikroszkóp-kamera használatának előnyei és hátrányai

Az előnyök között említenénk először is az egyszerű illesztést és a lényegében primer fókuszú fotózást (hasonlóan, mint a DSLR-ekkel való fotózás esetén). A mikroszkóp objektívje által vetített kép itt is egyből a mikroszkópkamera érzékelőjére vetül, nincsenek közbenső optikai elemek.

További előnye a mikroszkópkamerával történő fényképezésnek, hogy egyszerre figyelhetjük meg a vizsgált preparátumot (vagy tárgyat) a számítógép monitorán és a mikroszkóp szabad szemes okulárjában (mindkét helyen egyszerre kapunk fókuszt, azaz éles képet, ami a DSLR-el történő fotózáskor nem mondható el!). Ez különösen hasznos, ha a mikroszkópunkat oktatási célokra akarjuk használni: hiszen az okulárban látott képet a számítógépen keresztül egy projektor segítségével kivetíthetjük egy vászonra! Így akár egy egész osztálynyi diáknak, vagy több, betanításra váró munkatársnak magyarázhatjuk el egyszerre, mit is látnak a mikroszkóp alatt.

Természetesen a látott képeket számítógépünkre lementhetjük, felcímkézhetjük, feliratozhatjuk, számítógépünkön tárolhatjuk, külső adathordozóra áttehetjük. Hasonlóképpen videók készítésére is alkalmasak e kamerák - így akár megörökíthetjük a papucsállatka mozgását, az ostorok csillószőreinek "csapdosását", a mikroszinten zajló élet mozgásos folyamatait is.

További hatalmas előnye a digitális mikroszkópkameráknak minden más fényképezési módszerrel szemben, hogy sok esetben a szoftverük számos kényelmi funkcióval ellátott: segítségükkel méréseket végezhetünk - szöget, távolságot, felületet mérhetünk ki a preparátumon (a mikroszkóp alá helyezett tárgyon). 

Mennyire lényeges a kamera felbontása?

Adódik a kérdés: milyen célra mekkora felbontású kamerát használjunk? A nagy felbontású kamera automatikusan jobb képminőséget nyújt számunkra? Minden esetben jobb a nagy felbontású eszköz?

Kis képernyő - kisebb felbontás

Aki csak egy átlagos - tipikusan 1600x1200 pixeles - monitoron akarja használni mikroszkóp-kameráját, annak nem feltétlenül szükséges ennél lényegesen nagyobb (mondjuk 5-8 megapixel) pixelszámú kamerát vásárolnia. A részletek jelentős része egyszerűen elvész ha a teljes képet egyszerre szeretnénk látni - a kamera rögzítette kép túl nagy lesz a monitor felbontásához képest, azt le kell kicsinyíteni. Amennyiben csak a tárgy egy kis részét szeretnénk nagy felbontáson látni, akkor célszerű inkább a mikroszkóp nagyítását növelni, és ezzel előhozni az apró részleteket. A nagyobb megapixeles kamerák leginkább akkor ajánlottak, ha nyomtatásban szeretnénk a látott képet viszontlátni: ekkor nagyon is számít a felbontás mértéke, hogy nagyméretű, részletgazdag képet kapjunk.

A nagy felbontású kamerák esetén tipikus, hogy a felbontás növelésével párhuzamosan "leesik" a másodpercenkénti képkocka szám akár 2-3 db-ra is. Ez azt jelenti, hogy a tárgy mozgatásakor annak monitoron látott élőképe szaggatott lesz. Ennek oka legtöbbször abban keresendő, hogy elérjük az USB 2.0 szabványú csatlakozó maximális adatátviteli sebességét: ezt a korlátot az újabb, USB 3.0 szabványt támogató (gyorsabb adatáramlást biztosító) kamerával (és persze számítógép-oldali csatlakozóval) küszöbölhetjük ki. Az alábbi képeken a látómező méretét mutatjuk be, a különböző kamerákkal végzett mikrofotózás esetében:

DSLR kamera
Toupcam 3 Mp-es kamera
Toupcam 2 Mp-es kamera
Toupcam 1.3 Mp-es kamera


Az érzékelő mérete és felbontása

A kamerák pixelszámán túl igen lényeges paraméter az érzékelő mérete. A gyártók erre nem túl hétköznapi terminológiát használnak: egy tipikus mikroszkóp kamera érzékelőjének mérete 1/4" és 1/2" között változik. Ez a szám megmutatja, hogy az érzékelő átlósan mekkora méretű inchben (egy inch = 25,4mm): előbbi méret kb 6.35 mm, utóbbi 12.7 mm képátlót jelent. (Ez messze kisebb, mint az APS-C méretű DSLR kamerák 28 mm-es érzékelője.) Mindez azt jelenti, hogy a mikroszkóp-kamerák viszonylag kis fizikai méretű érzékelőjére a mikroszkóp okulárjában látott kép nem fog teljesen "ráférni", sokkal kisebb látómezőt láthatunk majd. Tapasztalatunk szerint annak kb. 35-40%-át, a nagylátószögű (WA) kamerák esetében akár 50%-ot. Összehasonlításként: DSLR kamerával fotózva az okulárban látott látómezőnek (és képnek) kb. 60%-át lehet lefotózni.

ToupCam 1.3 megapixel ToupCam 2 megapixel ToupCam 3 megapixel

Az, hogy mekkora a kamera felbontóképessége, azaz hogy egymás mellett milyen kis távolságban lévő apró részletet mutat meg különállónak, leginkább az érzékelőlapka pixel méretétől függ (ez az érték általában 2 és 3.5 mikron között mozog). Minél kisebbek a pixelek, annál több részletet tud felbontani a kamera, ám egyúttal az érzékelő zaja is megnő. A fenti fotókon a különböző felbontású ToupCam mikroszkópkamerák érzékelőinek méretét hasonlítjuk össze. Magukat a kamerákat és paramétereiket itt tekinthetik meg.

4. Fotózás digitális mikroszkóppal

Bresser LCD mikroszkóp
Talán ezzel az elterjedőben lévő mikroszkópfajtával készíthetünk legkönnyebben fotókat és videókat a mikrovilágról. A mikroszkóp ugyanis erre a célra "optimalizált" - mind szerkezetében, mind a képek elkészítését és feldolgozását lehetővé tevő programok tekintetében. Nagy előnyük, hogy nem szükséges külön mikroszkópkamerát vásárolni ahhoz, hogy a vizsgált tárgyat képre és/vagy videóra rögzítsük - a kamera  "integrálva van" a mikroszkóp testébe. Csak annyit kell tennünk, hogy behelyezzük a vizsgálandó tárgyat vagy metszetet a lencsék alá, bekapcsoljuk a beépített világítást, majd elkészítjük a fotókat, illetve a videókat.

Mindegyik digitális mikroszkóp közös jellemzője, hogy nincs mód a hagyományos, szabadszemes betekintésre az élőképet beépített, saját LCD-kijelzőjén vagy a számítógépen tekinthetjük meg. Ízlés kérdése, hogy kinek elfogadható és kinek nem a hagyományos, okulárokon át történő betekintés lehetőségének a hiánya. Azt azonban kijelenthetjük, hogy akik gyakran mikrofotóznak, illetve közösségi célokra (például oktatás) szeretnék használni eszközüket, azoknak jó befektetés lehet a digitális mikroszkóp beszerzése. A legtöbb ilyen eszköz esetében van mód arra is, hogy a látott élőképet, illetve a rögzített fotókat és videókat kivetítőkön, esetleg - egyes típusoknál - televízió képernyőjén át osszák meg nagyobb létszámú közönséggel.

Egyes digitális mikroszkópok biológiai mikroszkópként működnek - mint például az általunk is forgalmazott Bresser LCD mikroszkóp.  Ezen eszközök segítségével metszeteket vizsgálhatunk, tárgylemezen, akárcsak bármelyik hagyományos biológiai mikroszkóppal. Más digitális mikroszkópok sztereomikroszkópként működnek -  azaz tárgyakat (érmék, rovarok, hajszál, madártoll, stb.) tehetünk alájuk és vizsgálhatunk meg teljes valóságukban. Ilyen eszköz az általunk forgalmazott Delta Smart mikroszkóp

A digitális mikroszkópokba integrált, illetve a hozzájuk tartozékként adott kliensszoftverek - ezek a miniprogramok gyorsan és egyszerűen telepíthetők számítógépünkre - számos funkciót "tudnak". Segítségükkel különböző felbontású képeket és videókat készíthetünk, precíz méréseket végezhetünk a vizsgált objektumon, illetve segítenek a mentett képek és videók rendszerezésében is. 

« Koehler-féle megvilágítás alkalmazása Mire jók a különféle távcsövek? »

1 hozzászólás

Halmos Ferenc (2019. 10. 15. 09:00)
A tükörreflexes (DSLR) gép objektív nélkül+ T2 adapter kombinációval igazán jó minőséget projektor lencse nélkül nem tudtam elérni a Zeiss Ergaval mikroszkópommal. A trinokuláris Scopium SZM-500T zoom sztereo-mikroszkópra illesztve a Nikon D 5200 gépemet a T2 adapterrel lehangoló eredményt kaptam. A kép közepén erős fényfolt, az okulárokban láthatónál sokkal gyöngébb felbontás jellemzi. A fényfoltok intenzitása csökkent, miután matt fekete papirhengert helyeztem a mikroszkóp fotócsővének belsejébe.A gyári belső fekete festés valószínűleg nem eléggé matt.

Hozzászólás elküldése
Név *
Email *
Szólj hozzá *
Amennyiben a témával kapcsolatosan választ vár valamilyen kérdésre, akkor kérjük a info@tavcso-mikroszkop.hu címre irjon emailt, ne itt szóljon hozzá.

Írd be számmal az eredményt * : + =

Legtöbbet olvasott bejegyzések:

Részleges napfogyatkozás 2015. március 20.
Közeleg az év egyik leglátványosabb csillagászati eseménye egy részleges napfogyatkozás, mely 2015. március 20-án (pénteken) a délelőtti órákban fog zajlani.

Nem is hinnéd mi mindent figyelhetsz meg ma az égbolton!
Az idei téli időszak meglepően sok derült estével, éjszakával "kényeztette el" a csillagos égbolt szerelmeseit. Érdemes tehát jól felöltözni, kimenni az ég alá és egy kicsit elmerülni az égbolt szépségeiben.

5 tuti tipp, hogy jobban lássuk a Perseidákat
Ha augusztus, akkor Perseidák - idén augusztus 12-ről 13-ra virradó éjjel éri el e meteorraj a maximumát. Késő éjjel, kora hajnalban óránként akár 60-80 meteor is áthúzhat majd az égen.

Ha nem szeretnék kínai távcsövet, milyen mélyen kell a zsebembe nyúlni?
Nemrégiben kollégám megkérdezte, mit tudunk ajánlani vevőnek, ha nem szeretne kínai távcsövet vásárolni. A kérdés nem túl gyakori, mondhatni lényegében elméleti miután szóba kerülnek az árak.

A Kínai (távcső)beszerzés apró titkai
Közismert, hogy az élet minden területén az árucikkek jelentős része Kínában készül. Számos termékünket mi is közvetlenül kínai partnerektől szerzünk be már évek óta, mely sok szempontból izgalmas feladat.

Blog archívum:

2021május (1)

február (1)

2017október (1)

2016április (2)

február (1)január (2)

2015december (1)

október (1)szeptember (1)augusztus (3)március (1)február (1)január (1)

2014december (1)

október (1)szeptember (2)augusztus (3)július (3)június (2)május (8)

2013október (1)

Egy pillanat! 
Adhatunk Önnek kedvezményt?
Az email címem:
IGEN, szeretnék kedvezményt kapni.
NEM, köszönöm.